Bevezető - Királyok az alagútban

"Agyonforgatott példányok, kigépelt szerepek hátoldalára jegyezgettem gondjaimat, örömeimet cigarettaszünetekben és az előadások utáni éjszakai csendben. Egy-egy váratlanul felizzó pillanat, reménytelennek látszó vajúdás után életre kelt jelenet örömét, botorkáló rendelkezőpróbák hangulatát, éjszakai beszélgetések foszlányait, elkeseredett viták tanulságait, arcokat, mozdulatokat, színeket, dallamokat, melyek mind-mind segítettek megrajzolni szerepem arcvonásait.

Összerakosgatva a jegyzeteket magam is elcsodálkoztam, hogy mennyiféle-fajta - látszólag egymástól idegen - anyagból gyúródott: az álmodozó-hazudozó baklovas Peer Gynt, az elbűvölően veszélyes, fékevesztett Jago, a Mégis, kinek az élete? lenyűgözően heroikus Ken Harrisonja, a tépelődő-önpusztító Trepljov, a valóság felett suhanó Lajos király, a hajlíthatatlan, érckemény spanyol Ferdinánd, s a többiek, akiknek kölcsönbe kapott életét éltem, sorsát szenvedtem, vonásait viseltem.

Ha észrevétlenül is, de nyomot hagytak bennem, s így óhatatlanul szerepeimben is, barátságok, találkozások, mesterek, társak, városok, utazások. Így került vallomásaim gyűjteményébe Illés Endre és Várkonyi Zoltán, Pécsi Sándor, Bessenyei Ferenc, Sütő András, Feleki Kamill portréja, és így őrzöm egy-két város, néhány felkavaró utazás emlékét, a melyektől egy kicsit másképp látom a világot, a színházat, s talán kissé másképp látom magamat is."

Az író álmai - részlet

Az író álmai

Új Szerep, új darab, amelyen még alig száradt meg a tinta. Egy szerepet megfogalmazni. Számomra ennél nincs izgalmasabb. Megint bogarászhatom azokat az emberi rugókat, félelmeket, kicsinyes önzéseket, amelyek emberré teszik az embert.

Elmenne a kedvem mindentől, ha száraz parabolákkal kellene nyűglődnöm. Végül is kedvenceim - Peer Gynt és Jago, Szomory II. Lajos királya és Csehov Trepljovja vagy Versinyinje, meg a többi királyfi, zsebtolvaj, logopédus, hóbortos lovag, meg ki mindenki, akiket életre küszködtem -‚ attól élnek vagy éltek, hogy emberek! Hogy olyanok, mint mi.

Hogy a papírból botladozó, tökéletlen emberek lettek! Próbálom visszaidézni a készülődés heteit, amelyet Sütő Andrással meg a Csillag a máglyán-nal töltöttünk. Mikor ilyen hatalmas anyaggal kerülök szembe, mindig úgy érzem, hogy ezen már nem tudom átrágni magam!

Szervét Mihály szerepe! A gépelt lapok hátoldalára évszámokat firkáltam, lexikonadatokat Luther Mártonról, Ferenc királyról, a szépséges Navarrai Margitról, a hugenottákról, a reformáció genfi emlékművéről, az antitrinitáriusokról, s közben akaratlanul Sütő Andrásról, a könyveiről, az éjszakai olvasmányaimról, a próbákról, a készülődés hullámvasútjáról. A Csillag a máglyán ködbe vesző hegyóriások megközelíthetetlenségét juttatta eszembe. Szakadékokat, szélviharokat, embert nyelő lavinákat. Az alpinisták bátorsága és fanatizmusa kellett, hogy nekiinduljunk.

És az alpinisták óvatosságával csak a következő lépésre figyelhettünk, hogy el ne tévedjünk, csak a következő fogódzkodóra, hogy vissza ne csússzunk. Hogy fönn a csúcsról milyen lesz a kilátás, csak elképzeltük. A gyötrő délelőttökhöz, az éjszakai tanuláshoz a z erőt a szavak ereje adta. A hit ereje! Az álmok költészete. A meggyőződni akarás szenvedélye. A győzni akarás fanatizmusa.

Kávényi szünetekkel, cigarettarágások után újra és újra kezdtük a mondatokat, a jeleneteket, egyre vadabbul küszködve a gondolatokkal, a hangsúlyok fontosságával, a z érzelmekkel. Kálvin erejéhez a mi erőnk, Szervét reménykedéséhez és hitéhez a mi hitünk s reménykedésünk kellett, a szerepek újjászületéséhez, emberré alakulásához mindaz, amit mi is gondolunk hitről, barátságról, elhivatottságról, volt diákbarátok gyilkos ellenségekké válásáról! Sütő András álmait előbb ismertem, mint Őt magát!

Előbb leskelődtem titkaiba, legényke napjaiba, mint megszoríthattam a kezét, megölelhettem volna. Mire megérkezett, Szinte láttam a "szülőfalut", az elemi iskola sikongó palatáblájára rótt, újonnan felfedezett szavakat, az enyedi Bethlen Kollégium könyvtárát, hallottam a falubeli asszonyok suttogásait, játékot (főleg színjátékot) átkozó, imát törülközőbe mormoló nagyapát, és szinte átéltem egy új csizma, új kucsma birtoklásának boldogságát és a betlehemezés varázsát.

Aztán egy próba után, ahogy nekikeseredve róttam az utcákat, egy budai antikvárium kirakatában megláttam az Istenek és falovacskák vékony kötetét. S otthon a könyv fölött gubbasztva végigzötykölődtem utazásait Farkaslakán, Marosvécsen, Alvincon, Velencében, és nagy elhatározással én is kitűztem magam elé a hosszú utat, a perzsáknál tett több ezer kilométert. Titkokat tudtam meg, amelyeket az ember ritkán tár idegenek elé, az ifjúság, szerelem, az álmok titkait, a vágyakat, a kopogó hétköznapok szürkeségét. A nyilvános főpróbának különös hangulatot adott, hogy megérkezett Sütő András. A szerző, akivel két hónapot töltöttünk együtt - ha nem is találkoztunk -‚ s akiről s akitől sok mindent tudtunk.

Most megjött. Itt van. És ő is először látja - a közönséggel együtt - a párizsi diákszobát, a genfi főhadiszállást, Champel mezejét és ezt a Kálvin Jánost és ezt a Szervét Mihályt, akiket eddig ő játszott képzelete, álmai színpadán. S hiába a sok lelkes ember, hiába a kritikusok, a barátok, most mégis őt vártuk, a találkozást, az ügyetlen bemutatkozást. A főpróba feszültségében még csapzottan, izzadtan álltunk Sztankay Pistával a kihunyó máglya tövében, a lámpák pattogásában, amikor a zsibongásban a kelléktár felől Sütő András jött felénk és Adám Ottó, e gy boldog író és egy boldog rendező, mindketten szintén kimerülten, szintén csapzottan. Kezet szorítottunk, megöleltük egymást.

S ez több volt minden szónál. S ahogy utána a Fészekben ültünk, az is valahogy ünnep volt, pedig csak szódás- palackok durrogtak. Az álmok megvalósulása! Az elvégzett munka, a játék, az alkotás öröme, a jó érzés, hogy nem méricskéltük magunkat, mindenünket odaadtuk, amink csak volt. Egy pillanatnyi ünnep. Ennyi jár nekünk! És ennyi talán elég is ahhoz, hogy mindig újrakezdjük!

Bevezető